Kérjük legyenek partnereink  biztonságos környezetünk megteremtésében és fenntartásában. A szigorított Házirend alapján az Uszodában és közvetlenül annak környezetében a  koronavírus miatt  bevezetett óvintézkedéseket szíveskedjenek betartani, illetve kiskorú gyermekeikkel betartatni. 

Köszönettel: az Úszóiskola Vezetősége

 

Úszóiskolánk sok szeretettel fogadja jelentkezésüket, és nagyon örülünk, hogy a család minket választott. Foglalkozásról foglalkozásra igyekszünk bizonyítani, hogy jó döntést hoztak, mikor a mi Úszóiskolánkba íratták gyermeküket.

Oktatóinkat úgy válogattuk, hogy a magas oktatási színvonalat képviselő felsőfokú végzettség mellett kiváló pedagógusok is legyenek. Nagyon fontos szempont számunkra, hogy a gyerekek úgy tanuljanak meg úszni, hogy mellette jól is érezzék magukat és a játékos foglalkozások után örömmel várják a következő találkozást. 


 

Kérésünk, tanácsaink szülőknek a reánk bízott gyermekek nevelésével kapcsolatosan:

*Bízzanak munkatársaink, szakképzett oktatóink szakmai tudásában.

*Fontos, hogy rendszeresen járjanak.

*Pontosan érkezzenek a tanóra kezdete előtt 20 perccel.

*Felhívjuk a Szülők és gyermekek figyelmét, hogy az oktatáson résztvevőkre is vonatkoznak Uszodánk Házirendjének szabályai, előírásai.

*Az oktatásokon a szülők nem tudnak részt venni, az Erzsébetligeti uszodában zajló oktatások esetében a medencetérben csak az Uszoda pénztáránál váltott belépő, illetve kísérőjegy ellenében biztosított a tartózkodás. A Szentmihályi uszodában zajló oktatások esetében "bemutató napokon" kísérőjegy ellenében biztosított a medencetérben való tartózkodás.  Papucs, illetve cipővédő használata kötelező!

A foglalkozásokat betöltött 4 éves kortól 14 éves korú gyermekek részére ajánljuk. Az oktatás csoportos keretek között,  2 hetes turnusos rendszerben,  úszástudás alapján differenciáltan indul.

Tanóráink 45 percesek, melyben 40 perc úszás és 5 perc játék szerepel. Az adott óra kezdete előtt 20 perccel érdemes megérkezni az uszodába, ezzel elősegítve gyermekeik nyugodt és kényelmes öltöztetését. Ugyanennyi idő áll rendelkezésükre úszás után is, mivel érkezik a következő csoport.

A több gyermekes családok tudják egy időben hozni gyermekeiket, hiszen minden tanórán az abszolút kezdőtől a haladóig minden tudásszint azonos időpontban indul. A csoportokkal foglalkozó oktatók személye adott turnuson belül állandó.

A tanfolyamok differenciált rendszerben működnek, ami azt jelenti, hogy a gyermekek a nekik megfelelő képességszintű csoportba kerülnek.
A tanfolyamok végső célja, hogy az ide járó gyermekek 3 úszásnemben (gyors, hát, mell) elsajátítsák a megfelelő technikát, megismerkedjenek az úszásnemek stílusgyakorlataival.

Turnusrendszerünket 2 hetes ciklusokban szervezzük. Fontos, hogy turnusokba osszuk be a gyermekeket, hiszen így tudjuk biztosítani számukra a megfelelő fejlődést, a magasabb színvonalú oktatást. Minden turnusban lesz valamilyen esemény, melyre érdemes figyelni: nyílt órák, bemutató versenyek, iskolai szünetek, ezekről a pultos kollégáknál elhelyezett hirdetményekből tájékozódhatnak a T.Szülők.

BEIRATKOZÁS-BEFIZETÉS: minden  turnus előtti héten oktatási idő alatt: hétköznapokon: 15.30-18.15-óráig az uszodában szolgálatot teljesítő pultos kollégáinknál. A megváltott bérletek egy adott intervallumra, 2 hetes oktatási ciklusra érvényesek. 

VÁLASZTHATÓ BÉRLET TÍPUSOK

5 alkalmas bérletünk ára: 9.700,-Ft, felhasználhatósága a turnusidőn belül tetszőleges napokon, önállóan illetve kiegészítő bérletként is érvényes.

8 alkalmas bérletünk ára 14.900,-Ft, melyet a turnusidőn belül tetszőleges napokon tudnak felhasználni (2 x 4 alkalom, 3+5 alkalom, 5+3 alkalom).

10 alkalmas bérletünk ára: 16.000,-Ft, melynek érvényessége két hét és ez alatt hétfőtől-péntekig. 

Beiratkozásnál kérjük vegyék figyelembe, hogy az Erzsébetligeti uszodában 85 cm mélységű a tanmedence, a Szentmihályi Konrád Ferenc uszodában 70 cm. Az a kényelmes és biztonságos, ha a gyermek legalább 30 cm-rel magasabb a vízszintnél. Ha nem tudjuk a gyermek magasságát, a beiratkozásnál kollégáink segítenek megállapítani.

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓS VONALUNK NAPKÖZBEN 9:00-16:00 ÓRA KÖZÖTT HIVHATÓ 70/292-3656